Emlékeztetőül: 03.07 18:10
Mikor magamhoz tértem fogalmam sem volt arról, hogy hol
vagyok. Csak annyi jutott el a tudatomig, hogy valószínűleg egy kocsi hátsó
ülésén fekszem, és a jármű mozgásban van. Megszólalni képtelen voltam. Torkom
száraz volt, ajkaim kicserepesedtek, és hirtelen sírhatnékom támadt. Fogalmam
sincs, hogy mi késztetett erre, de bőgni akartam, hangosan és zavartalanul.
De tartottam magam, nem viselkedtem egy öt éves kisgyerek
módjára. Bár tényleg nagyon csábító volt a gondolat.
- Végre felébredtél – hallottam meg egy ismerős hangot.
- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem rekedtesen.
Nyelni akartam, de nem volt mit, emiatt pedig hányingerem
támadt. Óvatosan felültem, majd köhögni kezdtem, és képtelen voltam abbahagyni.
Levegő nehezen jutott el a tüdőmig, és egy csepp nyál sem termelődött a számba.
- Tessék – nyújtott felém egy buborékmentes ásványvizes
üveget a lány, akinek még a nevét sem tudtam.
- Ki vagy te? Mit akarsz tőlem? Hova viszel? Miért kaptam
egy beszélő levelet a halott vőlegényemtől? – kérdeztem kétségbeesetten miután
kiittam legalább az üveg felét.
A lány vett egy mély levegőt, majd szép sorjában válaszolni
kezdett.
- Kristen, Tom legjobb barátjának a húga. Éppenséggel
megmentem az életedet. Egy helyre, ahol biztonságban leszel. Mert nem éppen olyan
világban élsz, amit megszoktál. Tom él és virul. Majd Ő elmagyarázza a többit,
mert nem érzek arra jogot, hogy én adjak magyarázatot mindenre. Még pár óra és oda
érünk, addig bírd ki kérdések nélkül. Ha éhes vagy, vagy esetleg más dolgod lenne
rögtön szólj!
Tom életben van… Mi az, hogy életben van? Neki halottnak kellene
lennie! Meghalt, tudom, hogy meghalt. Már beletörődtem. Igaz, iszonyatosan hiányzik,
de rohadt sok időbe telt, mire viszonylag el tudtam fogadni a halálát. Miért teszik
ezt velem? Miért nem lehetett rögtön az nap szólni? Hacsak…
- Ez egy kurva nagy vicc akar lenni, ugye? – kérdeztem hisztérikus
hangon. – Csak azaz idióta testvérem rendezhette meg. Hol a kamera? Mennyit fizetett
neked Alison?
- Alison? Ő ki? – kérdezte őszinte kíváncsisággal. – Amúgy tájékoztatlak,
hogy ez nem átverés. A vőlegényed tényleg életben van. Soha nem viccelnék ilyen
komoly dologgal.
- De miért most? Miért nem tudta előbb közölni, hogy rohadtul
az élők sorait szépíti még, és nem két méterrel a föld alatt sorvad?
Nem bírtam tovább. Utat engedtem a könnyeimnek, melyeket kétségbeesésem
jeleként könyveltem el.
- Sajnálom, erre én nem tudok válaszolni.
- Na persze – morogtam az orrom alatt. – Kérlek, álljunk meg
egy benzinkútnál.