Nem
kérdeztem azóta semmit. Nem akarom hallani a hazugságait.
Tom… él…
Nem
tudom, egyszerűen képtelen vagyok elhinni ezt. Már rég jelentkezett volna, ha
minden rendben lett volna. Nem hagyta volna, hogy ennyi ideig szenvedjek.
Túlságosan is szeretett ahhoz… Vagyis ezt mondta. Nem olyan biztos, hogy ez
igaz. Én már a múltunkban is kételkedek. Az érintései, a csókjai, szerelmes
szavai, gyengéd pillantásai csak egy ügyesen eltervezett színjáték részei
voltak? A közös jövőnk tervezgetése, csak egy ügyesen kitervelt álca volt?
-
Kérlek, ne gyárts összeesküvés elméleteket! Tom életben van és szeret téged.
-
Honnan…? – kezdtem, de Kristen félbeszakított.
-
Gondolatolvasó is vagyok – közölte váll rándítva. – Na jó, igazából az arcodra
volt írva – nevetett fel.
Éreztem,
ahogy minden vér kifut az arcomból, majd hirtelen bíborvörössé változik.
-
Ugyan, ne légy zavarban! – mosolygott rám kedvesen. – Nem fogok árulkodni
Thomasnak.
-
Köszönöm – dadogtam zavartan.
Válaszképpen
a visszapillantóból rám kacsintott.
Nagyjából
félóra út után egy lehajtóhoz értünk, ahol félre állt, és bűnbánó
arckifejezéssel nézett rám.
-
Sajnálom, de a biztonság kedvéért megint ki kell ütnöm. Még nincs levédve az
elméd.
- Hogy
mi? Várj!
D nem
várt. A következő pillanatban a világ elsötétült előttem.