A vágy hatalma - 1. fejezet

Vágyakozó pillantást küldtem Michael felé. Ő észre sem vesz engem. Mondjuk, miért venne észre, mikor Ő a suli legdögösebb pasija, nem mellesleg végzős, a bátyám legjobb barátja, a focicsapat kapitánya, osztály első, diák elnök, én pedig egy jelentéktelen kis elsős vagyok? Minden lány róla álmodik, szóval esélyem sincs. Hirtelen felém nézett, és a pillantásunk találkozott. A lélegzetem is elakadt, és zavartan fordítottam el a fejem. Még soha nem nézett rám. Vagyis, így nem. Szinte elvesztem azokban a sötétbarna szemekben. Nem éreztem még ilyet, nem is csoda, mivel nincs túl sok élettapasztalatom. Én még szűz vagyok, az osztálytársaimmal ellentétben.

- Hé, Jaz, Michael téged bámul - vigyorodott el Emma én pedig fülig vörösödtem.

- Ne nézzétek már olyan feltűnően - nyögtem kétségbeesetten.

- Ilyen a tekintete, amikor új kiszemeltje van - motyogta Charlotte.

Charlotte igazság szerint tizedikes lenne, de tavaly év végén megbukott és nem ment el a pótvizsgára. Az iskola minden zugát, és az összes diákot ismeri, ha valamit meg szeretnél tudni, csak Őt kell kérdezni. A lányok hirtelen rám néztek én pedig ha lehetséges még jobban elpirultam. Azok a kaján vigyorok semmi jót nem ígértek, szóval fogtam magam, és amilyen gyorsan csak tudtam leléptem az ebédlőből. sajnos még volt egy órám, szóval a terem felé vettem az irányt. Olyan hülyék tudnak néha lenni a csajok! Van egy olyan érzésem, hogy nem épp szép dolgokra gondoltak. De hogy juthat az eszükbe ilyen? Én és Michael? Ugyan már! Jasline Parks vagyok, egy nagy Lúzer. Igen nagybetűvel. Hirtelen valaki elkapta a kezem és behúzott a legközelebbi osztályterembe. Kulcsra zárta az ajtót, majd felém fordult egy édes mosoly kíséretében. Nyeltem egyet és hátráltam pár lépést.

- Mit szeretnél? - kérdeztem remegő hangon.

Elgondolkozott, majd egy széles vigyor kíséretében válaszolt.

- Téged.

Nagyokat pislogtam és egyszerűen nem tudtam felfogni az információt. Közelebb lépett, mire én automatikusan hátráltam. Sajnos neki ütköztem a tanári asztalnak, Ő pedig gyorsan kihasználta az alkalmat és teljes testével hozzám simult.

- Miért olyan nehéz elhinni, hogy tetszel nekem?- kérdezte miközben orra hegyével az arcomat cirógatta.

- Mert...mert te a suli legjobb pasija, és egyben a bátyám legjobb haverja is vagy - nyögtem elfúló hangon.

- Akarlak - morogta, majd a fenekemnél fogva felültetett az asztalra és hevesen csókolni kezdett.

Belenyögtem a csókba, mikor megéreztem feszülő férfiasságát nadrágon keresztül. Jól tudtam, hogy ez nem helyes, és nekünk nem szabadna ezt tennünk, de képtelen voltam nem viszonozni az édes játékát. Pont ugyan olyan hevesen csókoltam, mint ahogy Ő engem. Beletúrtam sötétbarna hajába, és a másik kezemmel átöleltem a nyakát, majd közelebb húztam magamhoz.

- Nem szabad - lihegtem, amikor nagy nehezen elhúzódtam tőle.

- Kit érdekel? - kérdezte, miközben végig simított a melleimen.

- Michael, kérlek, ne - suttogtam.

- Nem érdekel, az idióta szöveged arról, hogy túl fiatal vagy. Tudom, hogy te is akarod, talán jobban, mint én. Különben is, Josh örülne, ha mi ketten összejönnénk - lehelte, majd a nyakamat kezdte kényeztetni édes csókjaival.

Már majdnem elgyengültem, mikor eszembe jutott Amanda arckifejezése, mikor nyilvánosan dobta Őt Michael. Velem is megteheti, sőt, miután kielégítette a vágyait félre dobhat, mint egy szakadt rongyot. Bármi megtörténhet, és én nem akarok, és nem is fogok kockáztatni. Eltoltam magamtól, majd elfordultam tőle és leugrottam az asztalról. Küldtem felé egy szemrehányó pillantást, majd kimentem volna az osztályteremből, ha az nem lett volna bezárva. Hátulról átölelte a derekamat és szorosan magához húzott.

- Ki engedlek, ha itt és most... - de nem tudta befejezni, mert félbeszakítottam.

- Mit csinálok? Leszoplak? Ugyan Michael, te sem lehetsz ennyire szánalmas - morogtam, majd kiszakítottam magam az öleléséből és elvettem tőle a kulcsot.

Miért van neki minden teremhez kulcsa?- kérdeztem magamban, miközben kinyitottam az ajtót és szinte futva mentem az utolsó órámra.

Egész órán Mike-on és a furcsa viselkedésén gondolkoztam. Én is csak egy lennék a sok közül, szóval ne is próbálkozzon többet nálam. Azt hiszem, hogy ezt véletlenül meg is fogom említeni Josh-nak. Nem érdekel, hogy emiatt tönkre megy a barátságuk, de ez már pofátlanság. Miért pont engem akar most? Ott van legalább hatszáz lány, és pont engem kellett kiszúrnia? Szemétség! Mindig is tudtam, hogy ilyen szemét, de én is csak lányból vagyok, szóval álmodoztam arról, hogy én és Ő... Hirtelen rezegni kezdett a telefonom a zsebemben. Még szerencse, hogy reggel lehalkítottam. Elő vettem a mobilt, és elolvastam az sms-t.

,,Csajszi, bocsi, de anyáékkal elmentünk a főiskola miatt és csak hétfőn jövünk haza. Megkértem az egyik haveromat, hogy aludjon ott a hétvégén, szóval nyugi nem leszel egyedül. Vigyázz magadra, Josh.”

Miért nem mehettem én is velük? Ez nem ér! Mikor kicsöngettek, összepakoltam a cuccomat, majd kimentem a suli elé. Bepattantam Charlotte BMW-jébe, majd vártam, hogy indítson.

- Mi történt? - kérdezte kíváncsian, mikor már az úron száguldoztunk.

- Michael, meg akart dugni - válaszoltam társalgó hangnemben.

Hirtelen beletaposott a fékbe én pedig majdnem lefejeltem a kesztyűtartót.

- Hogy mi? - kérdezte pár oktávval magasabb hangon.

- Jól hallottad - szusszantottam idegesen. - Behúzott a 203-as terembe és ott helyben el akarta venni a szüzességem.

- Atya Úr Isten! - makogtak tágra nyílt szemekkel. - Mi ugyan arra a pasira gondolunk?

- Igen - bólintottam.

- És te mit csináltál?

Újra indított, én meg mesélni kezdtem. Minden szóról-szóra el kellett mondanom, mert a kisasszony tudni akarta a szaftos részleteket. Mikor végeztem már a házunk előtt álltunk, és vártam, hogy Charlotte kitörjön. Három...kettő...egy...

- Micsoda? Te normális vagy? Visszautasítottad Michael James Turnert? - sipította és kikerekedett szemekkel meredt rám.

Kiszálltam a kocsiból, majd egy kedves mosoly kíséretében így szóltam:

- Igen.

Becsuktam az ajtót ezután pedig rögtön bementem a házba. Mivel anyáék a szomszédos államba mentek jó hosszú hétvégének nézek, vagyis nézünk elébe. Kíváncsi vagyok, hogy Josh kit kért meg arra a lehetetlen feladatra, hogy vigyázzon rám. Feltrappoltam a szobámba, majd ledobtam a táskámat és gyorsan átöltöztem. Egy picsa gatyát és egy trikót vettem fel. Ha Joshnak van valamennyi esze, akkor Suzy-nak szólt. Ha ide csábította valamelyik nyomorék haverját én esküszöm, hogy kiherélem. Leszáguldottam a lépcsőn, majd egyenesen a konyhába mentem. Igaz, hogy nem rég volt ebéd, de ehetetlen volt a kaja. Már éppen kivettem volna a hűtőből a kedvenc kínai kajámat, mikor valaki csöngetett. Szitkozódva mentem az ajtóhoz, majd kinyitottam és a döbbenettől a szám is tátva maradt.

- Mit keresel itt? - kérdeztem ingerülten.

- Te is hiányoztál édes, látom már vártál - nézett végig rajtam, és felvillantott egy perverz vigyort.

- Anyád! - sziszegtem mérgesen, majd be akartam csukni az ajtót, de ő nem hagyta.

- Ha tudni akarod, én vigyázok rád a hétvégén. Nagyon örültem annak, hogy Josh engem kért meg, főleg az után, ami a suliban történt - mormolta, miközben könnyedén félre tolt az útból, és engedély nélkül bejött a házamba.

Fogcsikorgatva néztem, ahogy leveszi a cipőjét és kényelmesen elhelyezkedik a kanapén, majd bekapcsolja a tévét.

- Takarodj innen, de perverz disznó! - csattantam fel idegesen.

- Egy órát adok neked, nem többet.

- Nem hiszem el, hogy pár órával ezelőtt még rólad álmodoztam. Még szerencse, hogy rájöttem, hogy te nem vagy több mint egy szex-mániás barom! - sziszegtem mérgesen, majd fogtam magam és betrappoltam a konyhába.

Előpakoltam az ebédemet, majd duzzogva enni kezdtem. Muszáj tennem valamit annak érdekében, hogy lelépjen. Nincs kedvem egész hétvégén előle bujkálni. Nem értem, hogy hirtelen mi ez a nagy érdeklődés irántam. Beszélnem kellene Josh-sal, talán Ő tud valamit.

Mivel a telefonom a szobámban volt kénytelen voltam a vezetékest használni. Gyorsan bepötyögtem bátyám telefonszámát, majd vártam, hogy felvegye azt a nyomorult készüléket.

- Igen? - hallottam meg vidám hangját.

- Választhat! Vagy kasztrálva leszel, vagy elküldöd innen ezt az idiótát - morogtam köszönés helyett.

- Most meg mi bajod van? Hiszen Mike, normális gyerek és még tetszel is neki.

- Te ezt tudtad? Miért nem figyelmeztettél?- sipítottam teljesen kikelve magamból.

- Miért kellett volna?

- Le akar fektetni, szerintem ez elég indok - mondtam fogcsikorgatva.

- Na azért ne túlozzunk, mondjuk nekem is mondta már. De nem értem, hogy mi bajod van. Minden lány oda meg vissza van érte és te vagy az a szerencsés, akit ki választott a sok közül - hallottam a hangján, hogy vigyorog.

- Kurva szerencsés vagyok - forgattam meg a szemem - Nem Josh, én ezt nem akarom!

- Sajnálom csajszi, de másnak meg nem tudok szólni.

- Utállak - mondtam, majd választ sem várva lecsaptam a kagylót.

Meg kellett támaszkodnom a konyhapultba, különben biztos, hogy a padlón kötöttem volna ki. Ennél nagyobb szemétség nincs a világon. Még szerencse, hogy Michael felnyitotta a szemem saját magával kapcsolatban. Még a végén valami ostobaságot csináltam volna, ha nem jövök rá, hogy egy paraszt.

Hirtelen valaki az egyik kezével átölelte a derekamat és szorosan magához húzott, míg a másik kezével betapasztotta a számat nehogy felsikítsak.

- A düh könnyedén átcsaphat szenvedélybe. Hiába küzdesz, hiába ellenkezel, egyetlen egy pillanat kell, mikor nem koncentrálsz eléggé, és ledöntöm a falat, melyet az akaraterőddel építettél. Tudom, hogy te is akarod, hiába mondasz bármit a testi reakcióid mindent elárulnak - suttogta a fülembe lágy hangján, majd belecsókolt a nyakamba és akkor bennem minden ellenállás megszűnt.

Lelkem szavai - 03.07. 18:10

Képtelenségnek tartom ezt az egészet, mégis megtettem, amit kért.

Miután magamhoz tértem – fogalmam sincs, hogy mennyi ideig voltam eszméletlen – bezárkóztam, majd fogtam a kedvenc Lonsdale-es táskámat és minden szükséges dolgot eltettem.

Ezután pedig vártam, nem tudtam mást tenni.

A percek óráknak tűntek. Idegeim pattanásig feszültek a türelmetlenségemnek köszönhetően. De képtelen voltam lenyugodni. Az ember ilyen helyzetben egyáltalán nyugodt tudna maradni?

Kapok egy rejtélyes levelet, ami a halott – vagy csak halottnak hitt – vőlegényem hangján kezd el beszélni hozzám, miközben az orrom előtt lebeg. És közli velem, hogy veszélyben vagyok, Ő él és virul, és egy idegent küld értem, aki elvisz hozzá. Ez Őrület!

Pillantásom az órára tévedt és döbbenten vettem észre, hogy már kilenc óra is elmúlt.

Éppen feladtam volna a várakozást és indultam volna zuhanyozni, mikor valaki háromszor kopogott az ajtón. Ijedtemben majdnem felsikítottam, de szerencsére, még időben erőt vettem magamon.

Hangosan dübörgő szívvel sétáltam az ajtóhoz, majd miután vettem egy mély levegőt kezemet a kilincsre csúsztattam, és talán a kelleténél lassabban nyitottam ki.

Az ajtó túloldalán egy nálam legalább egy fejjel alacsonyabb szőke bombázó állt.

Még mielőtt jobban szemügyre vehettem volna halkan megszólalt.

- Ne vágj ilyen ijedt képet – pillantott ki fekete napszemüvege mögül. – Tom küldött, szóval ne félj.

Képtelen voltam bármit is kinyögni.

- Oké, akkor most ezt a te érdekedben teszem, szóval ne fejezz le, mikor felébredsz – sóhajtott fel türelmetlenül, miközben tenyerével lehelet finoman végigsimított arcomon.

- Mi a… - de mielőtt befejezhettem volna minden elsötétült körülöttem.

Lelkem szavai - 03.07.

Tegnap nem csináltam mást csak ültem a fotelban, és gyilkoltam magam.

Hihetetlen, hogy milyen mazochista tudok lenni.

Na, de most nem ez a lényeg… Kaptam egy levelet. Persze nem az a furcsa, hogy kaptam egy levelet, hanem, hogy még meg sem változtattam a levelezési címemet, és emellett még elég furcsa a boríték. Csak a nevem áll rajta fehér betűkkel és maga a papír koromfekete.

Nem merem kinyitni. Mi van, ha valamiféle levélbomba? Ki akar megölni? És miért?

Félórával később…

Na jó, azt hiszem, hogy mégis ráveszem magam a kinyitásra. Mi van, hogyha valami fontos dolgot írtak bele?

Vettem egy mély levegőt és éppen elkezdtem volna kinyitni, mikor az ijesztő tárgy kicsusszant a kezeim közül és ott lebegett az orrom előtt. Ennek köszönhetően szívroham közeli állapotba kerültem. De, ami ezután következett, még jobban sokkolt.

Megszólalt…

Az Ő hangján…

- Andy, most nagyon figyelj rám! Veszélyben vagy, vadásznak rád. Amit teheted zárj be minden ajtót és ablakot, majd pakold össze a létfontosságú cuccaidat, ezután pedig várj. Érted küldök valakit. Csak akkor nyiss ajtót, ha az illető háromszor kopog. Kérlek, hidd el, amit hallasz! Jól tudom, hogy ez az egész képtelenségnek, sőt őrültségnek hangzik, de élek, és te nem hallucinálsz. Hamarosan találkozunk Kicsim! Szeretlek!

Még végignéztem, ahogy a boríték visszacsusszan a kezeim közé, de ezt követően minden elsötétült körülöttem Azt hiszem elájultam.

Lelkem szavai - 03.06.

Túl nagy, túl üres és túlságosan is csendes ez a ház nélküle.

Pedig annyi tervünk volt a jövőre nézve! Gyerekek, közös cég, álomnyaralások, spontán kirándulások… És ez mind elveszett pár ártatlannak tűnő óra alatt.

Csak a közeli bárba ment kicsit lazítani a barátaival. Ő csak ki akarta pihenni a hét fáradalmait. Túlórázott, és emellett még iszonyatosan stresszelt, ugyanis az apja minden komoly feladatot ráhárított a cégnél. Volt olyan, hogy hajnali háromkor esett haza, ennek köszönhetően pedig alig állt a lábán. Amiben tudtam segítettem neki. Nem panaszkodtam amiatt, mert keveset foglalkozott velem, megértettem, hogy miért teszi. Minden túlóra, minden érintés mentes éjszaka, minden értelmetlen veszekedés a közös jövőnk érdekében volt. Azért tűrte el az apja elviselhetetlen viselkedését, hogy a még meg nem született gyermekünknek megteremtse a tökéletes környezetet.

De minden álom szertefoszlott, mikor akkor éjszaka megcsörrent a mobilom. Amikor az a reszelős hangú rendőr közölte velem, hogy a vőlegényemet nagy valószínűséggel megölték. Hónapokig keresték a holttestet, de nem találták meg. Nem találtak semmit…

Lelkem szavai - 03.05.

Eddig is utáltam a nővéremet, de most kiverte nálam a biztosítékot. Milyen jogon jön be Ő a szobámba? Tisztában van azzal, hogy tiltott terület mindenki számára. Még anyát is nagyon ritkán engedem be.

Nem tudom elhinni, hogy én és Alison rokonok vagyunk. Nem lehet, hogy Őt egy árvaházból hozták el? Rá is kérdeztem apánál, de sajnos nem azt a választ kaptam, amit szerettem volna hallani.

- Honnan veszed ezt a hülyeséget? Anyád pont ilyen volt tinédzser korában. Amikor megismertem eleinte utáltam Őt, de egy tragédia folyamán megismertem az igazi, érzelmes énjét. Alyban is van jóérzés, csak valahogy felszínre kell hozni - mosolygott rám kedvesen.

Úgy néztem rá, mint egy elmeháborodottra. A nővéremben jóindulat? Én meg Anglia királynője vagyok.

- Mit szólnál ahhoz, ha elmennétek bulizni, együtt? - ült le mellém anya.

- Azt, hogy nem - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- De most miért? Sose szerettétek egymást. Kiskorotok óta ellenségegek vagytok. Felnőttetek, eljött annak az ideje, hogy elássátok a csatabárdot. - Apa hangja keményen csengett, de nem tudott meghatni.

- Nem, nem és nem! - sziszegtem mérgesen.

- Ebből elég legyen kisasszony! Ameddig az én házamban laksz, és az én kenyeremet eszed, azt teszed amit mondok! - csattant fel anya.

- Könnyedén tudom orvosolni a problémádat - mosolyogtam rá gúnyosan, majd felpattantam és egyenesen a szobámba mentem.

Mostanában valahogy éreztem, hogy szükségem lesz a bőröndjeimre, szóval nem hiába hoztam le a padlásról. Amilyen okos voltam még le is tisztítottam mind kettőt.

Nincs sok cuccom, mert a java része már a másik házban van. Nem volt erőm visszapakolni.

Amilyen gyorsan csak tudtam elpakoltam a maradék holmimat, majd miután még egyszer átnéztem a szobát, hogy biztosan elraktam-e mindent elindultam a garázs irányába.

Hála Istennek nem hallgattam anyáékra és megtartottam a házat, amit Tommal közösen vettünk. Már rég el kellett volna mennem innen, de jobb később, mint soha.

- Most meg mit csinálsz? - kérdezte hisztérikus hangon anya.

- Elmegyek - válaszoltam nyugodtan.

- Mégis hova?

- Oda ahol nem akarják eldönteni helyettem, hogy hogyan alakítsam az életem - morogtam, majd mit se törődve szüleim döbbent pillantásával kimentem az autómhoz.

Most már senki sem mondhatja meg, hogy mit tegyek. Innentől kezdve százszázaléki a magam ura vagyok.

Lelkem szavai - 03.04.

Nos, Én megpróbáltam nem kiborulni és tartani magam, ameddig ott voltam a boltban. Hála Istennek sikerült is. Udvariasan visszautasítottam az ajánlatát, de amilyen hisztit itthon levágtam az nem volt semmi.

Anyám úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna. Apa inkább csak a tévét bámulta, de nem kerülhette el a figyelmemet, hogy néha-néha a szeme sarkából aggódóan rám pillant. A nővérem szerencsére nem volt itthon, szóval valamilyen szinten szerencsés vagyok.

Most itt ülök az erkélyemen és már az ötödik szál cigit szívom. Tom kedvéért leszoktam, de a sok stressz, és egyéb más dolgok miatt ismét a doboz után nyúltam. Nem tehetek róla, megnyugtat és van, amikor kaja helyett is cigizek. Persze ennek meg is van az eredménye; legalább hét kilót leadtam mióta megint dohányzok.

Na, mindegy így jártam. Eddig is egy rakás szerencsétlenség voltam, és most ha lehetséges még nagyobb vesztes vagyok.

De legalább holnap nem kell mennem dolgozni.

Lelkem szavai - 03.03.

Ma reggel felkeltem. Mily meglepő. De bárcsak ne tettem volna. Alison haza jött és a két elviselhetetlen csatlósát is hozta magával. Rosaline-t és Laurát.

Azt hiszem, hogy rájöttem, mi hiányzott az eddigi életemből. Nem elég, hogy hajnalok hajnalán ki lettem rugdosva az ágyamból, még ezeknek a picsáknak a nyávogását is hallgatnom kellett.

Fogalmam sincs, hogy anya, hogyan tudja elviselni Őket. Mondjuk nem is nagyon érdekel, az a lényeg, hogy minél előbb lelépjenek. Nincs kedvem a két kiló sminkkel kikent képüket nézegetni. Annyira szánalmas mind a három. Hetente váltogatják a pasijaikat.

- Nocsak-nocsak. Kit látnak szemeim. - Hallottam meg a világ legidegesítőbb hangját.

- Mit akarsz? Úgy tudtam, hogy te már kinőttél a játékokból - pillantottam fel rá.

Arcán egy gúnyos megvető mosoly volt, amitől a hátamon is felállt a szőr. Jobb oldalán Rosaline, bal oldalán pedig Laura, akik ugyan úgy néztek, mint a nővérem.

- Én igen, de ahogy látom te nem - nevetett fel gúnyosan.

- Hogy tájékoztassalak, ez csak egy munka. És anya kedvéért csinálom. Nem tudom, hogy te mikor tettél meg bármit is anyu kérésére - ejtettem meg egy vigyort. - Most pedig, ha nem akartok semmit venni a hülyének sem mondható pasijaitoknak, akkor kérlek szépen hagyjátok el az üzletet - morogtam egy cseppet sem kedvesen, mire fogták magukat és felszegezett állal kivonultak az ajtón.

Közömbös arccal bámultam utánuk, de legszívesebben megtéptem volna mind a hármat. Nem értem, hogy az ilyen lányok miért léteznek.

- Ő a nővéred? - lépett mellém Kevin az egyik munkatársam.

Ja azt elfelejtettem említeni, hogy ma először fél év után megszólaltam. Ugye milyen szuper?

- Igen - sóhajtottam fel idegesen.

- Figyelj Andrea... - kezdte volna, de én dühödten félbeszakítottam.

- Andy, csak Andy.

- Oké - emelte maga elé védekezően a kezeit.- Na szóval, Andy. Nem lenne kedved eljönni velem ma este valahova?

Lelkem szavai - 03.02. (Úgy öt órával és jó pár kévéval később)

Most, ha valaki megkérdezné, hogy milyen hangulatom van, akkor csak egy nagyon ronda pillantással tudnék válaszolni. Az nem kifejezés, hogy ideges vagyok.

Anyám képes volt idehívni Ryant, az ex- pasimat. Hogy lehet ennyire kegyetlen valaki? Tisztában van azzal, hogy még nem állok kész egy új kapcsolatra. Főleg azzal a nyomorult féreggel.

Egyedül Brianna néni ért meg, de Ő sajnos Denverben lakik. Miért kell nekem Los Angelesben élnem?

Igazán jöhetne már az Isteni csoda, amiért fél éve imádkozok. De nem, még véletlenül sem jönnének rendbe a dolgok. Mondjuk hogyan is lehetnék boldog, mikor Ő nincs itt velem?

Na, már megint kezdem ezt a nyomorult önsanyargatást. Tom sem akarná ezt. Sőt talán még meg is haragudna rám, ha látná, hogy milyen állapotban vagyok. De nem tehetek róla, a hiánya okozza.

Talán jobb, ha most elmegyek aludni. Ki kell magamat pihenni, mert holnap dolgoznom kell. Ezt is anya intézte, de szerintem ez egyértelmű volt.

Kétség sem fér hozzá, az anyám teljesen megbolondult.

Lelkem szavai - 2011.03.02.

Vártam. Tulajdonképpen nem tudom, hogy mire. Talán a csodára, ami visszahozza azt a férfit a sírból, akit igazán tudtam szeretni? Lehetséges, nem vagyok teljesen biztos benne. Mostanában semmiben sem vagyok biztos.

Már fél éve nem beszéltem senkivel, és ezt szó szerint kell érteni, mivel nem vagyok hajlandó válaszolni semmilyen kérdésre. Anyám már kezd az agyamra menni. Nem tudja, hogy milyen érzések is kavarognak mostanában bennem.

Egy kibaszott naplóval semmit sem tudok megoldani. Jó, leírom, hogy mi is történt épp az aktuális nap, vagy, hogy mennyire utálom a nővéremet, de másra nem jó. Nem teszi teljessé az életemet és legfőképp nem tudja pótolni a vőlegényemet!

-Andy, gyere le! Vendégeink vannak!- hallottam meg anyám hangját, ami most túlságosan is sértette a fülemet.

Na, tessék, lehet még ennél is jobb az életem?