Hogy reagálhat az ember, amikor kiderül, hogy tényleg
életben van az a személy, akit az életénél is jobban szeret?
Erre egyáltalán nem lehet felkészülni, sőt túl pozitív
reakcióra se lehet számítani. Gondolná az ember, hogy majd a két szerelmes
egymás nyakába borul, és végkifulladásig csókolóznak, vagy ölelik egymást... De
az én esetemben ez nem következett be.
Bamba tekintettel Bámultam Thomast. Tomot, akit nem rég még
halottnak hittem... Ott állt előttem teljes életnagyságban. Láthatóan az
életfunkciói teljesen rendben voltak, és külsérelmi nyomok sem borították a
bőrét, bár az a póló túl sokat takart...
- Andy, szerelmem, szólalj meg, kérlek! - nyögte Tom
kétségbeesetten.
Fejemet oldalra billentettem és úgy folytattam a
feltérképezést.
- Mit vársz tőlem Thomas? Fél éve közölték velem, hogy nagy
valószínűséggel megöltek. Fél éven át hittem rólad azt, hogy halott vagy. Még
egy rendes temetést sem tarthattunk neked! Mondd meg mit tegyek? Ugorjak a
nyakadba? Vagy ugrándozzak örömömben? Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy képes
voltál ezt tenni velem! Gyászoltalak! Hónapokon keresztül sírtam miattad! Ideg
összeroppanást is kaptam Thomas!
Nem mondott semmit, csak vett egy mély levegőt és leült
mellém az ágyra. Én automatikusan húzódtam arrébb, még véletlenül sem akartam
túl közel lenni hozzá. Normális esetben már az ölébe másztam volna, és azzal a
lendülettel meg is csókoltam volna, de egyáltalán nem volt átlagos a
helyzetünk.
- Figyelj Andy… - itt egy pillanatra megakadt, talán a
megfelelő szavakat kereste. – Nyomos oka volt és van is annak, hogy ilyen
brutális módon kellett eltűnnöm. Az, hogy még neked sem szóltam, csakis a te
érdekedben volt. Ha bárki megneszeli, hogy élek, és tudsz róla, azonnal
elkapnak, megkínoznak, vagy, ami még rosszabb megölnek. Fél év kellett ahhoz,
hogy minden ellenségem elhiggye, hogy nem vagyok már az élők világában, hat
istenverte hónap kellett, hogy ide tudjalak hozatni. Szörnyű volt. Egy nap sem
telt el úgy, hogy ne gondoltam volna rád, hogy ne merengtem volna azon, mégis
hogy a francba juttassalak ide épségben. Tudom, hogy semmi sem lesz már a régi,
de szeretlek, és nagyon remélem, hogy te sem szűntél meg szeretni engem,
mondjuk, megérteném, ha igen.
- Szeretlek, de nekem nem hiszem, hogy ez menni fog.
Sajnálom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése