1. Helyezett
Koponya-sziget - 1. A talizmán bűvöletében
Prológus
Fényképezőgépek villanása világította be a kis sikátort. Donald Williams mindent megtett azért, hogy kislányát megvédje a firkászok erőszakosságától. Saját testével takarta el a kamerák támadásától, miközben fogcsikorgatva várta, hogy a testőrök megérkezzenek.
Ő csak nyugodtan szeretett volna eltölteni egy délutánt a kislányával, de ezek a semmit sem tisztelő mocsadékok megtalálták Őket. Pedig a legnagyobb titokban hagyták el a házat, és nem túl ismert helyre mentek szórakozni.
Azt még elviselte, ha egyedül volt és úgy loholtak utána, de nem tűrte el, hogy Jasmine társaságában ilyet műveljenek. Tisztában volt azzal, hogy ez a munkájuk, viszont civilizáltabb módon is meg lehet oldani. Don szívesen egyeztet előre interjúkat, és profi módjára válaszol a kérdésekre. De nem akarja, hogy a lánya is belekeveredjen ebbe az őrült világba. Igaz nem védheti meg örökké, bár ennek ellenére már gondolkozott azon, hogy huszonnégy órás felügyeletet kap a kislány.
- Miért rejtegeti ennyire a gyerekét? Talán olyan csúnya, hogy szégyelli? – kérdezte gúnyosan az egyik firkász.
Dondald lélegzete elakadt dühében. Szíve szerint megütötte volna az előtte álló fancsali képű rohadékot, de nem tette. Ehelyett maga mögé pillantott és Jaz gyönyörű kék szemébe nézett. Hosszú barna haja aranyosan ölelte körbe szép arcát, ezáltal oly’ ártatlannak, sőt inkább angyalinak tűnt. A férfi elmosolyodott, majd büszke arckifejezéssel visszafordult az újságírókhoz.
- Tévedésben él uram! Jasmin túl szép ahhoz, hogy láthassa Őt. És ameddig csak tehetem megvédem a magafajta csúszómászóktól!
Még soha nem akadt ki ennyire, és jól tudta, hogy ebből nagy botrány lesz, de nem érdekelte. Egyedül csak azt számított, hogy megvédje a lánya becsületét.
2. Helyezett
Üres szívek
Prológus
Jocelyn nagy szemekkel meredt az osztályfőnökére az édesanyja mögül. Nem mert teljesen előbújni, félt attól, hogy valami rosszat mondanak rá. Az anyukája azt mondta neki, hogy az iskolában máshogy viselkednek majd vele, mint az óvodában, de nem mert hinni neki. A gyerekek olyan gonoszak, meg sem akarják Ő ismerni, egyedül a külseje és a hallgatag viselkedése az, ami foglalkoztatja Őket.
- Lyn, kérlek, ne csináld ezt! – sóhajtott fel türelmetlenül Antonia, miközben a csuklójánál fogva maga elé húzta a gyermeket. – Sajnálom Mr. Daniels, Jocelyn kissé félénk.
A férfi felvonta sötét szemöldökét, majd kedvesen elmosolyodott.
- Ez érhető, hiszen teljesen új közösségbe kerül - mondatát Antoniának címezte, de közben végig Lynt nézte. – Ne aggódj, nem lesz semmi baj! – Miközben a szavak elhagyták a száját, kezét a kislány felé nyújtotta.
Joselyn bizalmatlanul méregette az orra előtt lévő tenyeret.
Nem akart ott lenni, szíve szerint egészen hazáig futott volna, hogy Fürtös Kapitánnyal tölthesse a napoz. Fürtös - a sötétbarna mackó - megértette Őt, gúnyolódás, bántás és megvető kacaj nélkül hallgatta végig mondandóját. Mindenhova vele ment, még vásárolni is. De mikor reggel megkérdezte az anyukáját, hogy Fürtös is ott lehet-e vele az iskolában, Antonia nemet mondott.
A kislány szemébe könny szökött, és könyörtelenül folytak végig a sós cseppek aranyos arcán.
- Ne félj! – suttogta Mr. Daniels, miközben letörölte a könnyeket. – Itt senki sem fog bántani.
2. Helyezett
Boszorkányvér - 1. Vámpírméreg
Prológus
A halál szaga keringett a levegőben, miközben Drion és csapata túlélők után kutattak. Reménytelen volt, hogy akár egy lélegző boszorkányt vagy varázslót is találnak a romok között. A pusztítás könyörtelen volt, senkinek sem kegyelmeztek. Barátok, ismerősök, családtagok vesztek oda a küzdelemben.
Ennek ellenére Drion bízott a sikeres küldetésben. Sőt minden reményét belevetette abba, hogy az unokája csak pár sérüléssel fekszik az egyik fa tövében. Átkozta magát, amiatt, hogy elengedte a többiekkel. Igaz, Ella már kiskorától foga jól bánt az erejével, viszont még tapasztalatlan volt. Rengeteg Mester van, akik játszi könnyedséggel le tudják győzni Őt.
- Kizárt, hogy életben van Drion! Nézz körül! Mindenütt vér, testrészek, halottak, lehetetlen, hogy pont Őt hagyták volna életben! – morogta Larissa, akinek már az indulás óta rossz előérzete volt.
Drion, már emelte volna a pálcáját, hogy végezzen a számára oly’ idegesítő némberrel, de egy halk nyöszörgés megállította a mozdulatban.
Mindenki a hang irányába kapta a fejét. A döbbenet hatására egy pillanatig egyikük sem volt képes megmozdulni.
Arabella mászott ki egy hullakupac alól, ruhája szakadt, testét súlyosabbnál súlyosabb sebek borították be. Nem ez volt a legmeglepőbb. Az aurája látható volt, viszont nem a megszokott fehér színben pompázott. Koromfekete ragyogás lengte körbe a lányt.
Drion tudta, hogy mi történt. Legszívesebben őrült őrjöngésbe kezdett volna, de tartotta magát.
Összeszorított fogakkal ment oda unokájához, majd egy könnyed mozdulattal kiszabadította a holtak csapdájából.
Ella könnyes szemmel nézett fel a férfira, majd halk fájó hangon beszélni kezdett.
- Megtettem, amit csak tudtam, de elbuktam. Nagyapa, én annyira sajnálom! Szégyent hoztam rád, és a családunkra. Túl erős volt, képtelen voltam kivédeni az átkot.
Drion becsukta a szemét, majd feltette a legfontosabb kérdést.
- Ki volt az?
Imádkozott azért, hogy Ella ne azt a nevet mondja ki, amire gondol. Ha sejtése beigazolódik, akkor nagy valószínűséggel mindennek vége.
Ella nem tudott rögtön válaszolni, alig maradt ereje, nem sok hiányzott ahhoz, hogy elveszítse az eszméletét. Mikor a lány megszólalt Drion minden hite szertefoszlott.
- Leticia – nyögte Arabella még utolsó erejével, majd átadta magát a megnyugtató sötétségnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése