Lelkem szavai - 03.07.

Tegnap nem csináltam mást csak ültem a fotelban, és gyilkoltam magam.

Hihetetlen, hogy milyen mazochista tudok lenni.

Na, de most nem ez a lényeg… Kaptam egy levelet. Persze nem az a furcsa, hogy kaptam egy levelet, hanem, hogy még meg sem változtattam a levelezési címemet, és emellett még elég furcsa a boríték. Csak a nevem áll rajta fehér betűkkel és maga a papír koromfekete.

Nem merem kinyitni. Mi van, ha valamiféle levélbomba? Ki akar megölni? És miért?

Félórával később…

Na jó, azt hiszem, hogy mégis ráveszem magam a kinyitásra. Mi van, hogyha valami fontos dolgot írtak bele?

Vettem egy mély levegőt és éppen elkezdtem volna kinyitni, mikor az ijesztő tárgy kicsusszant a kezeim közül és ott lebegett az orrom előtt. Ennek köszönhetően szívroham közeli állapotba kerültem. De, ami ezután következett, még jobban sokkolt.

Megszólalt…

Az Ő hangján…

- Andy, most nagyon figyelj rám! Veszélyben vagy, vadásznak rád. Amit teheted zárj be minden ajtót és ablakot, majd pakold össze a létfontosságú cuccaidat, ezután pedig várj. Érted küldök valakit. Csak akkor nyiss ajtót, ha az illető háromszor kopog. Kérlek, hidd el, amit hallasz! Jól tudom, hogy ez az egész képtelenségnek, sőt őrültségnek hangzik, de élek, és te nem hallucinálsz. Hamarosan találkozunk Kicsim! Szeretlek!

Még végignéztem, ahogy a boríték visszacsusszan a kezeim közé, de ezt követően minden elsötétült körülöttem Azt hiszem elájultam.

Lelkem szavai - 03.06.

Túl nagy, túl üres és túlságosan is csendes ez a ház nélküle.

Pedig annyi tervünk volt a jövőre nézve! Gyerekek, közös cég, álomnyaralások, spontán kirándulások… És ez mind elveszett pár ártatlannak tűnő óra alatt.

Csak a közeli bárba ment kicsit lazítani a barátaival. Ő csak ki akarta pihenni a hét fáradalmait. Túlórázott, és emellett még iszonyatosan stresszelt, ugyanis az apja minden komoly feladatot ráhárított a cégnél. Volt olyan, hogy hajnali háromkor esett haza, ennek köszönhetően pedig alig állt a lábán. Amiben tudtam segítettem neki. Nem panaszkodtam amiatt, mert keveset foglalkozott velem, megértettem, hogy miért teszi. Minden túlóra, minden érintés mentes éjszaka, minden értelmetlen veszekedés a közös jövőnk érdekében volt. Azért tűrte el az apja elviselhetetlen viselkedését, hogy a még meg nem született gyermekünknek megteremtse a tökéletes környezetet.

De minden álom szertefoszlott, mikor akkor éjszaka megcsörrent a mobilom. Amikor az a reszelős hangú rendőr közölte velem, hogy a vőlegényemet nagy valószínűséggel megölték. Hónapokig keresték a holttestet, de nem találták meg. Nem találtak semmit…

Lelkem szavai - 03.05.

Eddig is utáltam a nővéremet, de most kiverte nálam a biztosítékot. Milyen jogon jön be Ő a szobámba? Tisztában van azzal, hogy tiltott terület mindenki számára. Még anyát is nagyon ritkán engedem be.

Nem tudom elhinni, hogy én és Alison rokonok vagyunk. Nem lehet, hogy Őt egy árvaházból hozták el? Rá is kérdeztem apánál, de sajnos nem azt a választ kaptam, amit szerettem volna hallani.

- Honnan veszed ezt a hülyeséget? Anyád pont ilyen volt tinédzser korában. Amikor megismertem eleinte utáltam Őt, de egy tragédia folyamán megismertem az igazi, érzelmes énjét. Alyban is van jóérzés, csak valahogy felszínre kell hozni - mosolygott rám kedvesen.

Úgy néztem rá, mint egy elmeháborodottra. A nővéremben jóindulat? Én meg Anglia királynője vagyok.

- Mit szólnál ahhoz, ha elmennétek bulizni, együtt? - ült le mellém anya.

- Azt, hogy nem - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- De most miért? Sose szerettétek egymást. Kiskorotok óta ellenségegek vagytok. Felnőttetek, eljött annak az ideje, hogy elássátok a csatabárdot. - Apa hangja keményen csengett, de nem tudott meghatni.

- Nem, nem és nem! - sziszegtem mérgesen.

- Ebből elég legyen kisasszony! Ameddig az én házamban laksz, és az én kenyeremet eszed, azt teszed amit mondok! - csattant fel anya.

- Könnyedén tudom orvosolni a problémádat - mosolyogtam rá gúnyosan, majd felpattantam és egyenesen a szobámba mentem.

Mostanában valahogy éreztem, hogy szükségem lesz a bőröndjeimre, szóval nem hiába hoztam le a padlásról. Amilyen okos voltam még le is tisztítottam mind kettőt.

Nincs sok cuccom, mert a java része már a másik házban van. Nem volt erőm visszapakolni.

Amilyen gyorsan csak tudtam elpakoltam a maradék holmimat, majd miután még egyszer átnéztem a szobát, hogy biztosan elraktam-e mindent elindultam a garázs irányába.

Hála Istennek nem hallgattam anyáékra és megtartottam a házat, amit Tommal közösen vettünk. Már rég el kellett volna mennem innen, de jobb később, mint soha.

- Most meg mit csinálsz? - kérdezte hisztérikus hangon anya.

- Elmegyek - válaszoltam nyugodtan.

- Mégis hova?

- Oda ahol nem akarják eldönteni helyettem, hogy hogyan alakítsam az életem - morogtam, majd mit se törődve szüleim döbbent pillantásával kimentem az autómhoz.

Most már senki sem mondhatja meg, hogy mit tegyek. Innentől kezdve százszázaléki a magam ura vagyok.

Lelkem szavai - 03.04.

Nos, Én megpróbáltam nem kiborulni és tartani magam, ameddig ott voltam a boltban. Hála Istennek sikerült is. Udvariasan visszautasítottam az ajánlatát, de amilyen hisztit itthon levágtam az nem volt semmi.

Anyám úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna. Apa inkább csak a tévét bámulta, de nem kerülhette el a figyelmemet, hogy néha-néha a szeme sarkából aggódóan rám pillant. A nővérem szerencsére nem volt itthon, szóval valamilyen szinten szerencsés vagyok.

Most itt ülök az erkélyemen és már az ötödik szál cigit szívom. Tom kedvéért leszoktam, de a sok stressz, és egyéb más dolgok miatt ismét a doboz után nyúltam. Nem tehetek róla, megnyugtat és van, amikor kaja helyett is cigizek. Persze ennek meg is van az eredménye; legalább hét kilót leadtam mióta megint dohányzok.

Na, mindegy így jártam. Eddig is egy rakás szerencsétlenség voltam, és most ha lehetséges még nagyobb vesztes vagyok.

De legalább holnap nem kell mennem dolgozni.

Lelkem szavai - 03.03.

Ma reggel felkeltem. Mily meglepő. De bárcsak ne tettem volna. Alison haza jött és a két elviselhetetlen csatlósát is hozta magával. Rosaline-t és Laurát.

Azt hiszem, hogy rájöttem, mi hiányzott az eddigi életemből. Nem elég, hogy hajnalok hajnalán ki lettem rugdosva az ágyamból, még ezeknek a picsáknak a nyávogását is hallgatnom kellett.

Fogalmam sincs, hogy anya, hogyan tudja elviselni Őket. Mondjuk nem is nagyon érdekel, az a lényeg, hogy minél előbb lelépjenek. Nincs kedvem a két kiló sminkkel kikent képüket nézegetni. Annyira szánalmas mind a három. Hetente váltogatják a pasijaikat.

- Nocsak-nocsak. Kit látnak szemeim. - Hallottam meg a világ legidegesítőbb hangját.

- Mit akarsz? Úgy tudtam, hogy te már kinőttél a játékokból - pillantottam fel rá.

Arcán egy gúnyos megvető mosoly volt, amitől a hátamon is felállt a szőr. Jobb oldalán Rosaline, bal oldalán pedig Laura, akik ugyan úgy néztek, mint a nővérem.

- Én igen, de ahogy látom te nem - nevetett fel gúnyosan.

- Hogy tájékoztassalak, ez csak egy munka. És anya kedvéért csinálom. Nem tudom, hogy te mikor tettél meg bármit is anyu kérésére - ejtettem meg egy vigyort. - Most pedig, ha nem akartok semmit venni a hülyének sem mondható pasijaitoknak, akkor kérlek szépen hagyjátok el az üzletet - morogtam egy cseppet sem kedvesen, mire fogták magukat és felszegezett állal kivonultak az ajtón.

Közömbös arccal bámultam utánuk, de legszívesebben megtéptem volna mind a hármat. Nem értem, hogy az ilyen lányok miért léteznek.

- Ő a nővéred? - lépett mellém Kevin az egyik munkatársam.

Ja azt elfelejtettem említeni, hogy ma először fél év után megszólaltam. Ugye milyen szuper?

- Igen - sóhajtottam fel idegesen.

- Figyelj Andrea... - kezdte volna, de én dühödten félbeszakítottam.

- Andy, csak Andy.

- Oké - emelte maga elé védekezően a kezeit.- Na szóval, Andy. Nem lenne kedved eljönni velem ma este valahova?

Lelkem szavai - 03.02. (Úgy öt órával és jó pár kévéval később)

Most, ha valaki megkérdezné, hogy milyen hangulatom van, akkor csak egy nagyon ronda pillantással tudnék válaszolni. Az nem kifejezés, hogy ideges vagyok.

Anyám képes volt idehívni Ryant, az ex- pasimat. Hogy lehet ennyire kegyetlen valaki? Tisztában van azzal, hogy még nem állok kész egy új kapcsolatra. Főleg azzal a nyomorult féreggel.

Egyedül Brianna néni ért meg, de Ő sajnos Denverben lakik. Miért kell nekem Los Angelesben élnem?

Igazán jöhetne már az Isteni csoda, amiért fél éve imádkozok. De nem, még véletlenül sem jönnének rendbe a dolgok. Mondjuk hogyan is lehetnék boldog, mikor Ő nincs itt velem?

Na, már megint kezdem ezt a nyomorult önsanyargatást. Tom sem akarná ezt. Sőt talán még meg is haragudna rám, ha látná, hogy milyen állapotban vagyok. De nem tehetek róla, a hiánya okozza.

Talán jobb, ha most elmegyek aludni. Ki kell magamat pihenni, mert holnap dolgoznom kell. Ezt is anya intézte, de szerintem ez egyértelmű volt.

Kétség sem fér hozzá, az anyám teljesen megbolondult.

Lelkem szavai - 2011.03.02.

Vártam. Tulajdonképpen nem tudom, hogy mire. Talán a csodára, ami visszahozza azt a férfit a sírból, akit igazán tudtam szeretni? Lehetséges, nem vagyok teljesen biztos benne. Mostanában semmiben sem vagyok biztos.

Már fél éve nem beszéltem senkivel, és ezt szó szerint kell érteni, mivel nem vagyok hajlandó válaszolni semmilyen kérdésre. Anyám már kezd az agyamra menni. Nem tudja, hogy milyen érzések is kavarognak mostanában bennem.

Egy kibaszott naplóval semmit sem tudok megoldani. Jó, leírom, hogy mi is történt épp az aktuális nap, vagy, hogy mennyire utálom a nővéremet, de másra nem jó. Nem teszi teljessé az életemet és legfőképp nem tudja pótolni a vőlegényemet!

-Andy, gyere le! Vendégeink vannak!- hallottam meg anyám hangját, ami most túlságosan is sértette a fülemet.

Na, tessék, lehet még ennél is jobb az életem?